berlin2

Szóval ő egy mexikói kolléga, aki itt a Xarelton dolgozik, egy expatoknak szervezett ebéden ismertem meg, és szimpátia volt első látásra :)
Aztán fölfelé a liftben kérdezte, h szeretek-e partizni - na azóta vagyunk spanok. Mondtam neki, h szeretek, csak eddig nem volt kivel, ő meg itt az egyik legnagyobb bulihuligán, úh rögtön mondta, h akkor a legjobb emberrel beszélek :)
Azóta egy csomót kocsmáztunk (illetve inkább bárokba járunk, amilyenekkel itt dunát (spree-t) lehet rekeszteni, otthon meg nem is ismerek ilyen helyeket, valahogy otthon inkább kocsma van), meg kirándultunk, meg vacsiztunk.
Ahogy az Öcsém két szóval leírta a mexikóiakat általában ("alacsony és cigány"), na az rá is igaz :)
Szóval nem kavarunk, vagy ilyesmi, remélem ezt ő is így gondolja. Nekem mint hapsi nem eléggé vonzó (főleg az alacsony mivolta miatt), de nagyon kellemes társaság. Az itteni baráti társaságában ő az egyetlen szingli, szerintem neki is jól jön, hogy a moziban/étteremben/bárban nem mindig ő a "ráadás" ember, a 3. vagy az 5., hanem úgymond neki is van "párja".
Lehet, h idén el is utazunk valahova, mert ő is nagy világjáró :) (kicsit nagyobb, mint én, aki épp csak megízleltem...) Möglássuk.
 

Ivan kitalálta, hogy a következő hat hónapra az a célja, hogy a cégen kívülről szerezzen ismerősöket, barátokat, és ennek első lépéseként talált valami szerveződést, akik összehozzák azokat a berlinben élő embereket, akik valamilyen nyelvet beszélgetés útján szeretnének gyakorolni. Vagyis ha én mondjuk spanyolul tanulok, és szeretnék beszélgetni, akkor ott találhatok olyat, akivel megtehetem. Múlt hét szerda este el is mentünk egy ilyen "buliba", ami egy állóhajón volt. Nagyon kellemes hangulatú kis kocsma volt, elfogadható pia árakkal. Mikor beléptünk Charles, a főszervező mindjárt odajött hozzánk bemutatkozni, és megkérdezni, h milyen nációjú emberrel szeretnénk beszélgetni. Mondtuk, h nekünk édesmindegy, úh a hozzánk legközelebb ácsorgó német csoporttal elegyedtünk szóba. Az a jó, hogy az egész hely a miénk volt, tehát mindenki azonos célokkal érkezett, és bárkihez odafordulhatott az ember, hogy beszélgessen vele. Este 10 körül jött egy 2 fős zenekar, akik jazz/country stílusban játszottak tök jó számokat, ami fokozta a hangulatot, mert sokan táncolni kezdtek, csak a beszélgetést nehezítette meg. Végül elég sokáig egy szicíliai sráccal beszélgettem (surprise, surprise...), akivel aztán ezen a héten elmentem az itteni Szimplába :)
Ez nagyon vicces, mert itt is a Kertész u.ban van (Gartnerstr.), magyar volt a pincér, magyar feliratok vannak, és magyar pálinkát, unicumot meg fröccsöt lehet inni. Nagy meglepetésemre Ezio értett a csocsóhoz is, úh mielőtt éjjel fél2-kor hazaindultunk volna még elkalapáltunk egy sor germánt... :)

 http://www.szimpla.de/berlin/home/?Itemid=26

Szombaton Ivannal megindultunk a Tropical Islands-re, ami Európa legnagyobb vizi vidámpakja. Mivel ez egy óriási hangárban, vagyis fedett helyen található, állandó 28 fokos hőmérséklettel és 0-24-es nyitvatartással, azért arra gondoltunk, hogy esős/havas, szürke téli napon menjünk. Persze sütött a nap ezerrel szombaton, gondolkodtunk, h menjünk-e inkább kirándulni, de mivel Ivan mostanában keveset lesz Berlinben végül úgy döntöttünk, h megyünk. Ez a hely Berlintől kb 70 km-re délre található. Van benne egy nagy tó homokos parttal, nyugágyakkal, strandröpivel, egy másik tó, amit lagúnának hívnak és mindenféle vízesések meg bugyogtatások vannak benne, bungalók meg sátrak, amiket ki lehet bérelni és bent lehet aludni, rengeteg étterem, kávézó, és elkülönítve egy szaunapark. A csúszda, ami miatt lényegében odamentünk kicsit csalódás volt, mert a legfaszább, legmagasabb persze le volt zárva, a többi meg nem volt annyira izgi, inkább gyerekeknek való. De pancsoltunk a tavakban, meg a "dzsungel lifttel" megrázattuk magunkat (ez olyan vidámpakba való, kicsit szabadeséses cucc volt), de az idő nagy részét a szaunaparkban töltöttük. Itt találtunk nyugágyat is egy homokos-dzsungeles pihenő részen. Volt vagy 6 féle szauna meg gőz (gyógynövényes, meg kristályos, meg faillatú, meg mindenféle) különböző attrakciókkal (az egyik legjobb az volt, amiben magunkat kellett mézzel bedörzsölni), meg egy olyan zuhany, ahol hideg vizet permeteztek, mintha esőben állna az ember. Ezen a részen volt 3 jacuzzi is. A legviccesebb az egészben, hogy ugyebár a németek pucéran szaunáznak, illetlenség is fürdőruhában bemenni. Szóval elég furi elsőre, és rájöttem, hogy engem elsősorban nem az zavar, hogy engem néznek, hanem én nem akarok másokat nézni. Eleinte még úgy takargattam azért magam, de aztán belejöttem, és ahogy kint sötétedett, úgy bent sem kapcsoltak óriási neonfényeket, hanem csak hangulatvilágítás volt, úgyhogy az emberek mind egyre lazábban jöttek-mentek pucéran. Mondjuk még a szaunában hagyján, de sokan a jacuzziba is úgy jöttek be, és hát elég furi, mikor állok a zuhany alatt és mellettem még x vadidegen pasi áll, hót pucéran...
Ha már kénytelen voltam megfigyeléseket tenni leírom, hogy itt mindenki (incl. ffiak) teljesen borotvált.
Azt hittem, h kb 6 körül majd elunjuk és visszaindulunk, ehhez képest éjfélig ott dagonyáztunk (a szauna világ éjjel egyig van nyitva, a többi rész meg éjjel-nappal, és csak hajnali 3-kor számítanak fel vmennyi plusz díjat a másnapi tartózkodásért)
Vasárnap
Mivel egy teljes műszaknyi szaunázás után éjjel 2kor kerültem ágyba vas. délben alig bírtam kimászni, csak a napsütés miatt sikerült. Eredetileg a Moholy-Nagy kiállítást akartam megnézni a Martin Gropius Bauban, de vacilláltam, h ne menjek-e inkább külső "helyszínre", annyira kellemes tavaszi volt az idő. Végül Ivan lendített át, aki javasolta, h sétáljunk egyet a Charlottenburg kastély parkjában. Nagyon élveztem, h végre nincs térdig érő hó, se dagonya, és 1-1 pillanatra még a nap is előbújt, különösen a naplemente volt gyönyörű. 
Ezek után még 5-re elmentem edzésre, ezzel feltettem a koronát egy tökéletes hétvégére.

Kis Bagira (az autóm) megorrolt rám, hogy nem törődök vele, csak betámasztottam a garázsba dec elején, aztán januárig rá se néztem, ezért úgy döntött, hogy akkor ő sztrájkolni fog. Erről az éjszaka közepén szereztem tudomást, mikoris a riasztó rendszer elkezdett rám telefonálgatni, meg sms-eseket irogatni, hogy az akksi le van merülve. Ezt nagyjából 15-ször adta értésemre az éjszaka és a következő nap során. Persze másnap lecsekkoltam, és hát persze nem indul...
Szóval vettem egy kábelt, összetoboroztam a francia meg a román kollégát (az egyiknek a kocsija volt itt, a másik meg tudta, mit kell csinálni, és meg tudta találni a merciben az akksit), így beröffentették nekem a kocsit. De hogy mindig van valami... vagy én vagyok, vagy a kocsi... a szcientológia terminológiája szerint igazi PTS (potential trouble source) lettem... 

Na, most aztán kapom az ívet: vége a jó világnak itt a melóban! Ezerrel rajta vagyok az új termék bevezetésének előkészületein, úgyhogy mostantól nincs lazsálás. De egyelőre élvezem, mert egyrészt gyorsabban eltelik egy nap, meg tényleg tanulok. Az egyik nagy melóm egy VIP doktorokból álló kerekasztal megszervezése. Namost mivel ezt ápr. 2-ra szervezzük, én meg elvileg 18.-ig dolgozom itt, ezért még 2 héttel valamilyen módon meghosszabítjuk az ittdolgozásomat. Val. az lesz, hogy hazacuccolok, aztán majd visszajövök szervezkedni egyszer, meg a meetingre egyszer. De már megvan a következő 6 hónapos emberke,asszem egy bolgár gyerek lesz; elég rossz folyton azt hallgatni, hogy majd márc. 1-től már itt az új ember, aki majd átveszi, meg aki majd a bevezető meetinget szervezi, stb :(
Nagyon vegyes érzéseim vannak: szeretnék is hazamenni meg nem is. Jó lett volna mondjuk 1 évre jönni, asszem az már úgy elég lett volna. Meg jó lett volna tavasszal-nyáron... de hát ez van.

Tegnap Ivannal megnéztük a moziban a Last Nightot (nemtom, mi a magyar címe, Keira Knightley, Eva Mendes meg Sam Worthington), mert a német tanárom ajánlotta.
Hát én is ajánlom, nézzétek meg - erről szól egy mai pár élete abban a világban, amiben én is élek...

Ahogy elterveztem, most bele fogom vetni magam a programokba. Eddig is listát írtam arról, hogy mit kell megnézni, és már sokmindent kipipáltam rajta, de egyre hosszabb, + a nightlife-ba is jobban bele kell csapnom mert eddig eddig gyengén adtam elő - persze nem csoda, nem volt kivel. 

Péntek
Szóval ennek megfelelően Jorge haverommal elmentünk kocsmázni péntek este, úgy volt, hogy többen leszünk, de a többiek lekoptak, ami nem csoda, mivel Jorge éjfélre szabadult az előző programjaiból. Én kitartottam, mert az előző napokon -tőlem teljesen rendszeridegen módon- este 10-kor lefeküdtem, úgyogy bírtam a gyűrődést. Megnéztem pár Lostot, aztán elmentem a korcsmába (jobban mondva a Linie bárba), ami szerencsére 1 metró megálló+pici sétára volt. Király hely, a fal mellett "ágyak" vannak, így szinte fekve, de legalábbis párnáknak dőlve, kinyújtott lábbal ülve lehet iszogatni, cigizgetni. Tök jót dumáltunk, és közben Jorge megtette azt a számomra már egy ideje nyilvánvaló felfedezést, hogy Andres az ő haverja, és hogy én vagyok az a lány, akivel ő Szlovéniában meg Peruban járt... Mikor erre rájött egy órát röhögtünk rajta. Aztán 2-f3 körül továbbmentünk (igazi "pub crawling", erre vágytam!) egy másik helyre, amit már kívülről néztem korábban is, hogy milyen jó kis nyüzsis hely. Hát, most tök üres volt, és a mojito is kicsit édes, de tetszett a hely, +jó fejek voltak mert hagytak minket bent dohányozni, és vicces Take That számokat játszott a dj. Közben kitaláltuk, hogy a novemberi argentínai út előtt még áprilisban el kellene menni Kubába... :) Ha nem lenne sales meetingünk ápr. végén el is mennék...
Szóval itt is nagyon jól éreztük magunkat, egészen addig, míg haza nem indultunk, amikor is kiderült, hogy nincs meg Jorge laptopja. Mivel az iroda után nem ment már haza, hanem a haverjaival ivott, meg céges vacsorán volt, így mikor velem találkozott akkor is nála volt. És az az igazság, hogy nagyon vagányan letette a kabátja alá az előző kocsmában is, ahol rá sem láttunk, de ott még megvolt, majd itt is egy székre a kabátja alá, amit egyetlen percre hagytunk őrizetlenül... Persze a mi hibánk, egyértelmű, nem lett volna szabad egy percre sem otthagyni, de mivel tök üres volt a hely az is furcsa, hogy egyátalán látta valaki, hogy ő laptoppal érkezik. És persze benne volt a lakáskulcsa, és az útlevele, az összes vízumjával, a gépén a céges cuccok, a prezijei, a jegyzetei, a héten pedig Oroszországba kellene utaznia egy fontos meetingre leadni egy fontos prezit... Szóval jöttek a rendőrök, akkor én hazahúztam, ő meg megkezdte az ügyintézést...
Fél5-re értem haza, ilyen is rég volt... Nagyon rossz érzés volt ez a laptop-ügy, kár, hogy így elrontotta ezt az amúgy kellemes estét.
(A sztori vége egyébként az, hogy az irodában volt egy pótkulcsa, onnan a rendőrök hazavitték, bekommandóztak a lakásba, hogy körülnézzenek: addig is nem mentek-e be a kulcsával, aztán elhúztak. Jorge másnap körülnézett a környéken, de nem volt semmi a kukákban, vagy máshol elhajítva. Hétfőn viszont nemcsak azonnal kapott egy új gépet, hanem az it-nek volt egy biztonsági másolata a gépén lévő fájlokról, azokat is visszatették, a nagykövetségen pedig 1 nap alatt kapott új útlevelet, az orosz nk-en új vízumot, a török nk-en új vízumot... szóval végülis a nagy pech után hihetetlen nagy mázlija is volt, el tudott utazni a meetingre és a prezije is kész lett.)

Szombat
Az előző este után természetesen 1-kor keltem, de akkor is csak azért, mert 2 hete először sütött a nap, és nem akartam kihagyni. Így aztán -hulla fáradtan-, de kimozdultam: napoztam egy kicsit az utcán (ahol már másodszor fordult elő velem, hogy útbaigazítást kértek tőlem németek, és el tudtam nekik mondani, hogy merre menjenek :), aztán megindultam a Ku'dammra shoppingolni. Sajnos a pipaszár lábamra megint nem kaptam jó csizmát, pedig 50-et felpróbáltam különböző boltokban, de az Orsiban eltöltött 1,5 óra eredménnyel zárult: utálok gatyát nézni, de most bevittem a próbafülkébe 8-at, és abból 3 tetszett, azokat + egy fölsőt meg is vettem. A gatyák 15 euróra voltak leárazva, és mind business-like, mivel mind szürke! De most egy darabig ez letudva.
Ezután már csak hazamenni meg Lostot nézni volt erőm, bár Jorge hívott, h nézzünk vmit együtt, meg pizzázzunk, vagy vmi, de az is benne volt a pakliban, nem tudtam, mást is hívott-e, egyedül meg nem akartam felmenni hozzá. Aztán kiderült, h mást is hívott, és el is mentek bulizni, és vegül is sajnálom, h nem mentem, de úgy éreztem utólag, h csajozni mentek (két szingli hapsi...), úh nme hiányoztam én onnan.

Vasárnap
Ahogy Jorgéval már korábban megbeszéltük fél11-kor találkoztunk a Friedrichstrasse-n, hogy elmenjünk sunday brunch-olni. Kimentünk a Schlechtersee-hez hévvel, ott kicsit sétáltunk (ez túlzás, mivel szín jég volt az út a tó partján, úh Jorge a sportcipőjében szinte végig korcsolyázott), aztán beültünk az Alte Fischerhütte nevű nagyon hangulatos étterembe, ahol a svédasztalról benyomtam 3 kiló lazacot és ugyanennyi kül. féle tengeri herkentyűs salátát. Vagy fél3-ig még ott ücsörögtünk, valahogy mindig tök jól elmegy az idő, mikor dumálunk, ő is szeret mesélni :)
Aztán visszamentünk, mert nekem 5-től edzésem volt, és még előtte haza kellett mennem a cuccomért.
Este még rámentem kicsit a Lostra, hihetetlen, hogy függést okoznak nálam ezek a jó sorozatok...   

 

Nagyon furi itt az időjárás. A héten volt már -8 fok is, de másnap olvadni kezdett, esett az eső, majd a hó is, ugyanaznap, sőt, valami ónos eső is, ami szabályos korcsolyapályává változtatta a nem letakarított járdákat. Ha ez, ami most elolvadt mind megfagy, az érdekes lesz.
De amihez nem lehet hozzászokni, az a napsütés hiánya. Nem csoda, hogy Ivan nem tud aludni - nem sok különbség van a nappal meg az éjszaka közt. Otthon is van hideg, otthon is esik a hó meg az eső télen, de azért néha a napot is látni. Itt nem: hetente ha 1 órára kisüt, akkor sokat mondtam. Hiába, a telet itt is csak a síelés menthetné meg...
 

30-án reggel -kevéssé jó hangulatban- felkeltem reggel, és elővettem a Berlin térképet, hogy merre menjek aznap. Mivel így karácsony környékén erősen hospitalizálódtam, nem sok időt töltve szabad levegőn ezért vmi szép havas tájra vágytam. De mivel nem kertem korán, ellenben 4-kor sötétedik nem akartam nagyon messze se menni. Na épp ezért jó Berlin: még bőven a város határain belül lehet olyan erdőt találni, hogy akár 3 napig ki se talál belőle az ember... Így láttam meg a Potsdam felé vezető úton, azaz hév-vonalon ezt a Grünewaldot. Mivel az S-Bahn forgalom manapság elég messze van attól, amit a németekről feltételezne az ember (hibátlan működés, pontosság, etc.) eltartott vagy 1 órát, mire kiértem, de megérte. Az állomás olyan volt a havas fák közt, mint egy mézeskalács házikó, benne hangulatos kávézóval. Az erdő felé menet csodaszép villák mellett mentem el, azán a térkép alapján lecsapattam az útról ahol az erső elkezdődött. eleinte kicsit aggódtam, hogy nem találkozom senkivel, aztán történt egy kisebb csoda: 3 szarvas jött felém, és meg-megálltak, engem bámulva. Volt köztünk egy kerítés, szerintem ők valamiféle vadaskertben lakhatnak, de valahogy ilyen közel a városhoz nem számítottam rájuk, pláne nem arra, hogy kíváncsian közelebb jönnek ahelyett, hogy elfutnának. Aztán rengeteg kutyasétáltató emberrel találkoztam, csak valahogy pont az előző jelenet erejéig voltam egyedül. És épp azon gondolkoztam, hogy milyen rossz, hogy ennyire klassz helyen vagyok, és nincs kivel megosszam. Lehet, hogy az égiek üzentek a szarvasokkal, hogy nem vagyok egyedül?  
Láttam valami gémet is, meg cinkéket egy útszéli madáretetőben, és a vadászkastélytól nem messze egy még szebb épületre bukkantam: egy fogadóra, ami valahogy meg szebb volt, mint a kastély, és a sárga katedrálüvegeken át olyan hangulatos fény szűrődött ki, hogy muszáj volt bemennem egy "kaffe und kuchen-re": ettem egy sacher-tortát és ittam egy tejeskávét mellé. belül kicsit régimódibb volt, szocibb, mint számítottam, de a süti és a kávé kárpótoltak.
Mivel este érkezett Öcsike ezért hazafelé bevásároltam, és főztem egy jó kis ragulevest meg csirkepörköltet nokedlivel. Elmondanám, hogy kihoztam a nokedliszaggatót :) De így sem volt egyszerű, mivel természetesen a szűrő nem fért bele a lábosba, nem is volt elég lábosom, stb. stb... azért csak össze-szenvedtem ;) Öcsike a Hauptbahnhofra érkezett, ahol egy órási Swarowski karácsonyfa áll!

Kari után I.-nal wellnessezni voltunk, ami egyrészt eszméletlenül jól sikerült (ami most hülyén hangzik, de hát ez volt): ültünk este a kinti jacuzziban, és a csillagos eget bámultuk, másnap meg a befagyott Balcsit. Na ezeket a képeket megosztom, mert annyira jól nézett ki: befújta az öblökbe a jégtáblákat a szél, és azok függőlegesen fagytak meg. Olyan volt a napsütésben, mintha üvegből lenne:

Jó volt otthon találkozni a barátokkal, ezúttal szinte mindenkivel sikerült. Nagyon nehéz volt most visszajönni...
Épp a felénél vagyok, fura, hogy pont így jött ki, h a karácsony a felezőbuli.
Izgi volt, h 21-én hogy jutok haza, mert itt No.ban december eleje óta esett a hó, ezért szinte megbénult a légiközlekedés, de mázlim volt, csak 1 órát késtem, bár azt is türelmetlenül viseltem. I-nal találkoztam, akivel nagyon jó volt az egész karácsony, meg a wellness, meg minden. Mégis úgy érzem, hogy nem tudom elviselni, ami most következik, ezért úgy jöttem vissza, hogy nem beszélek vele többet. Rettenetesen nehéz, egyrészt mert nagyon hiányzik, másrészt mert nem vagyok benne biztos, hogy van értelme annak, amit most csinálok, és nehéz változtatni azon a megszokáson, hogy megírjam, ha bármi történik velem. Most olyan süket csöndet érzek egész nap. Néha rám tör, hogy hát mi értelme a hallgatásnak, csak magam ellen harcolok, de aztán belegondolok abba, hogy pár hét és ő nem fog írni, mert "elfoglalt lesz", meg olyan dolgok fognak történni vele, amiben nekem semmi szerepem, semmi közöm, és hogy ezt az egészet én nem fogom tudni elviselni. Meg abba, hogy -már megint- szerető vagyok, örök második. Sőt, lassan leküzdöm magam a 3. helyre... ebből kicsit elég volt. Abból, hogy "hazaértem, most le kell tennem"  - ráadásul ez most csak még rosszabb lesz. És noha ő azt gondolja, hogy tudja, hogy miért csinálja végig ezt az egészet, és hogy küzdeni akar ezért a kapcsolatért, és velem akar lenni, velem képzeli el a jövöjét, azt nem tudja megmondani, mit tervez a nagyon közeli jövőben, mi lesz, hogy lesz, mi a timing. Én meg nem akarok a levegőben lógni, míg ő ki nem találja.
Sajnos mindenkinek igaza volt, aki azt mondta, hogy "ez a csávó kuka", kedves barátaim ezúton követlek meg benneteket és fogadom, hogy legközelebb hallgatok rátok.
Mennyivel egyszerűbb lenne most az életem, ha Mongólia után erős maradok és nem megyek bele ebbe a játékba újra... Késő bánat, eb gondolat.
Az is elgondolkodtató, hogy annyira küzd ezért a kapcsolatért, hogy szépen beletörődött abba, hogy nem beszélünk, "elfogadta a döntésemet" és kész. De hát min csodálkozom, az utóbbi időben erről szól az élete: sodorják az események, és nem ő tarja kézben a saját életét. Egyszer már hagyta, hogy egyetlen sms-sel elbátortalanítsam, és ne próbálkozzon többet, és lám, mi lett az eredménye. Ha ebből indulok ki szépen megnézni, ahogy teljesen elmúlik ez kettőnk közt. Megérdemli.
De azért kicsit meghaltam, mikor 29.-én visszajöttem. Szerencsére 30.-án jött Öcsike, így a szilveszter jól sikerült: isteni gulyást föztem, aztán (igaz, futva, last in time megérkezve) becsúsztunk az Unter den Lindenre tüzijátékot nézni. Kicsit nagyobb szabású itt a buli az utcákon, mint otthon... Sajnos a Brandenburgi kapunál lévő showt buktuk, ezt kicsit sajnálom, de majd jövőre... haha. Lehet, h nem baj, h nem álltunk órákig a hidegben, nekem így is sikerült megfáznom.
Azért leszámítva ezt az érzelmi libikókát 2010 nagyon király év volt: Mongólia és Berlin két életre szóló élmény.