berlin2

Jó volt otthon találkozni a barátokkal, ezúttal szinte mindenkivel sikerült. Nagyon nehéz volt most visszajönni...
Épp a felénél vagyok, fura, hogy pont így jött ki, h a karácsony a felezőbuli.
Izgi volt, h 21-én hogy jutok haza, mert itt No.ban december eleje óta esett a hó, ezért szinte megbénult a légiközlekedés, de mázlim volt, csak 1 órát késtem, bár azt is türelmetlenül viseltem. I-nal találkoztam, akivel nagyon jó volt az egész karácsony, meg a wellness, meg minden. Mégis úgy érzem, hogy nem tudom elviselni, ami most következik, ezért úgy jöttem vissza, hogy nem beszélek vele többet. Rettenetesen nehéz, egyrészt mert nagyon hiányzik, másrészt mert nem vagyok benne biztos, hogy van értelme annak, amit most csinálok, és nehéz változtatni azon a megszokáson, hogy megírjam, ha bármi történik velem. Most olyan süket csöndet érzek egész nap. Néha rám tör, hogy hát mi értelme a hallgatásnak, csak magam ellen harcolok, de aztán belegondolok abba, hogy pár hét és ő nem fog írni, mert "elfoglalt lesz", meg olyan dolgok fognak történni vele, amiben nekem semmi szerepem, semmi közöm, és hogy ezt az egészet én nem fogom tudni elviselni. Meg abba, hogy -már megint- szerető vagyok, örök második. Sőt, lassan leküzdöm magam a 3. helyre... ebből kicsit elég volt. Abból, hogy "hazaértem, most le kell tennem"  - ráadásul ez most csak még rosszabb lesz. És noha ő azt gondolja, hogy tudja, hogy miért csinálja végig ezt az egészet, és hogy küzdeni akar ezért a kapcsolatért, és velem akar lenni, velem képzeli el a jövöjét, azt nem tudja megmondani, mit tervez a nagyon közeli jövőben, mi lesz, hogy lesz, mi a timing. Én meg nem akarok a levegőben lógni, míg ő ki nem találja.
Sajnos mindenkinek igaza volt, aki azt mondta, hogy "ez a csávó kuka", kedves barátaim ezúton követlek meg benneteket és fogadom, hogy legközelebb hallgatok rátok.
Mennyivel egyszerűbb lenne most az életem, ha Mongólia után erős maradok és nem megyek bele ebbe a játékba újra... Késő bánat, eb gondolat.
Az is elgondolkodtató, hogy annyira küzd ezért a kapcsolatért, hogy szépen beletörődött abba, hogy nem beszélünk, "elfogadta a döntésemet" és kész. De hát min csodálkozom, az utóbbi időben erről szól az élete: sodorják az események, és nem ő tarja kézben a saját életét. Egyszer már hagyta, hogy egyetlen sms-sel elbátortalanítsam, és ne próbálkozzon többet, és lám, mi lett az eredménye. Ha ebből indulok ki szépen megnézni, ahogy teljesen elmúlik ez kettőnk közt. Megérdemli.
De azért kicsit meghaltam, mikor 29.-én visszajöttem. Szerencsére 30.-án jött Öcsike, így a szilveszter jól sikerült: isteni gulyást föztem, aztán (igaz, futva, last in time megérkezve) becsúsztunk az Unter den Lindenre tüzijátékot nézni. Kicsit nagyobb szabású itt a buli az utcákon, mint otthon... Sajnos a Brandenburgi kapunál lévő showt buktuk, ezt kicsit sajnálom, de majd jövőre... haha. Lehet, h nem baj, h nem álltunk órákig a hidegben, nekem így is sikerült megfáznom.
Azért leszámítva ezt az érzelmi libikókát 2010 nagyon király év volt: Mongólia és Berlin két életre szóló élmény.